Ciprus legnagyobb népességű városa, mintegy 250e lakóval. Igazi multikulturális nagyváros a szó minden értelmében. Ciprus kereskedelmi központja. A város a sziget déli oldalán, az Akrotiri öbölben fekszik.
A település helyén már Krisztus előtt 2000 évvel is éltek emberek, a feltárt sírok tanulsága szerint. A mai Limassolt megelőzően a területen álltak Amathusz és Kurion városállamok. A település megalapításáról nem szólnak a középkori források. Feltételezhető, hogy a Neapolisként, vagy Nemesosként említett települések is itt álltak. Az évszázadok során Ciprus frank majd velencei befolyás alatt állt és folyamatosan a földközi-tengeri hódítók támadásainak volt kitéve, birtokolták például a germánok, a genovaiak, az arabok, és közben a város a következő három évszázadban jelentős fejlődésen ment keresztül és ez a sok kultúra mind-mind tetten is érhető. Jelenleg a várost jellemzően meghatározó luxushotelek, szórakozóhelyek, éttermek települtek be és Limassol ismét fontos kereskedelmi központtá vált. Limassol fejlődéséből eredő munkaerőhiányt főként indiai, sri lankai-, illetve az uniós csatlakozást követően kelet-európai vendégmunkásokkal igyekeztek megoldani. Görögországon keresztül rengeteg ukrán és orosz bevándorló is érkezett, és jelentős az itt dolgozó britek száma is.
A város egyik jellegzetessége, a központjában található, pálmafákkal szegélyezett tengerparti sétány, és hozzá kapcsolódó MOLOS park.
Nevezetességei
Óváros
Középkori vár (vagy Citadella) és benne a Középkori Múzeum
Old port (régi kikötő)
Al-Kabir Mecset, Kebir-dzsámi
Köprülü Hacı İbrahim Ağa mecset
Állatkert és park
Lady’s Mile beach
Nevezetességek a város közelében:
Kolossi vár
Akrotiri sóstó télen a flamingókkal
-
Avakas Gorge szurdok
75 €Főbb helyszínek: Dimitrios II hajóroncs, tengeri barlangok Peyia, EDRO III hajóroncs, banán ültetvények, white river beach kilátópont, Avakas Gorge szurdok, Agios Georgikos öböl.
Egész napos program (kb. 9:00 – 21:00), a részvételi díj tartalmazza a belépőket és az étkezést!
-
Girne – naplemente
105 €Főbb helyszínek: St. Hilarion vára, Bellapais kolostor, Girne vár, Girne kikötő, török bazár, Sabrina II. hajó – naplemente.
Egész napos program (kb. 9:00 – 21:00), a részvételi díj tartalmazza a belépőket és az étkezést! Limassol, Larnaca, Ayia Napa, Protaras – útvonalon a transzfert is tartalmazza!